Az ujjon viselt ékszer ősidők óta létező tradicionális szimbóluma a férfi és nő között kötött szövetségnek.
A XX. században egyre gyakrabban a lánynak adott ajándék gyűrűk lettek az érzelmek kifejezői. Ezek anyaga általában ezüst volt, szív formájú fejjel, vagy három középen nagyobb kővel ékesítve. Egy lány több ajándék gyűrűt kaphatott és viselhetett egyszerre, akár más-más udvarlótól is. Továbbiakban ezeket cserélte fel a legkomolyabb udvarló rangosabb arany gyűrűje. Őket már „elgyűrűzött” lányoknak nevezték.
Az esküvőgyűrű kizárólag a templomi házasságkötés, szertartás kelléke volt, kifejezetten a házas állapot jele. Idővel az esküvőgyűrű jelentősége annyira megnőtt, hogy az eljegyzés szereplőjévé is vált.
A jegygyűrű viselése tehát már a házasságkötés előtt a házasságra való elígérkezés jele is lett.
A XIX.-XX. század fordulóján ez a következőképpen volt jellemző: előbb a vőlegény vitt gyűrűt a menyasszonynak, ő még viszonzásul kendőt kapott, majd mindketten vettek egymásnak egyet vagy mindkettőt a vőlegény vásárolta.
A végső, kiteljesedett változatban a férfi három gyűrűt vásárol: kettőt a nőnek, egyet magának. Manapság is ez a gyakorlat, ötvöződve az újvilági tradícióval, miszerint a vőlegény egy szép egyköves (szoliter) gyűrűvel, mely többnyire kisebb nagyobb briliánst tartalmaz, eljegyzi párját. Ez a mátkagyűrű, az eljegyzési gyűrű. Majd az esküvői ceremóniára közös ízléssel választanak egy pár karikagyűrűt.
