Az esküvői szertartás színesebbé tételének számos módja van. A gyertyagyújtás és a homoköntés igen népszerűek, de sokféle lehetősége van annak, hogy emlékezetesebbé tegyétek az igenek kimondását. Így is kifejezésre juttatjátok az összetartozásotokat. Olyan ceremóniát válasszatok, amely közel áll hozzátok. Mások már megvalósított ötletei mellett saját ceremóniát is kitalálhattok.

Faültetés, lakat ceremónia

Ha szeretnétek megőrizni az eredményt akkor választhatjátok a faültetést, ami lehet egy kisebb növény dézsában vagy cserépben, amit előre elültettek és a ceremónia keretei között megöntözitek. Szokás a szülői ház kertjéből is némi földet vegyíteni az ültetéskor ezzel is erősítve az összetartozásotokat. A fonal vagy lakatceremónia eredménye is méltó dísze lehet a nappalitoknak a későbbiekben.

Időkapszula

Az időkapszula készítése, a jeles pillanatok konzerválása egyre népszerűbbé válik. Ide rejthetitek az egy másnak írt leveleket, amelyben üzenetet küldhettek a saját és a párotok jövőbeni énjének. A kapszulába gravírozott poharak is kerülhetnek a kedvenc borotokkal, egy szál virág és az ültetőkártya az esküvői asztalról. Az esküvőtök napján megjelent napilap egy példánya. A kibontás időpontjának megjelölhetitek az első gyermeketek születésnapját, az ötödik vagy tízedik házassági évfordulótokat. Néhány esküvői selfie kinyomtatva is beleférhet az időkapszulába.

Meglepetés műsor

A násznép tagjai között mindig akad szerepelni vágyó énekes vagy táncos. Ezekkel jó, ha fűszerezzük az eseményt, de nem érdemes túlzásokba esni. Ötletes egy saját vers a párról vagy kedvenc daluk eléneklése vagy sztárvendéget is hívhatunk. Az időzítéssel kapcsolatosan mindenképpen konzultálni kell az esküvőszervezővel, illetve a szertartásvezetővel.

Szülőköszöntő

Az esküvői szertartás legmeghittebb pillanatainak egyike. Szívből jön és csordultig van szeretettel. Itt kifejezhetitek a hálátokat a szüleitek felé az eddigi gondoskodásért és szeretetért, amit kaptatok tőlük. Ahol szoros érzelmi kötődés van a nagyszülőkhöz ők is részesülhetnek köszöntésben. Ennek része egy kedves ajándék, ami lehet élményajándék is, akár az örömszülők négyesben is kaphatnak egy wellness hétvégét például. Remek alkalom rá, hogy jobban megismerjék egymást.

Pillangóreptetés, galambreptetés

Az esküvői szertartás után szokás a hosszú közös út szimbólumait szélnek ereszteni, pillangókat, amely a sorsok egyesítésének jelképe, galambokat, amely az otthon szeretetének, a biztonságnak a szerelemnek és a termékenységnek a jelképei.

A szertartást pezsgős gratuláció zárja. Régen a pár tagjai, a szülők és a tanúk koccintottak a szertartásvezetővel. Napjainkban már a násznép tagjai is részt vesznek a pezsgős köszöntésben, ami jó alapul szolgál a lakodalmi mulatság megkezdéséhez.

A kivonuláshoz buborékfújás, csillagszóró, virágszirom, konfetti vagy rizsszórás ízlés szerint.

A rizsszórás: Ázsiából származik, a termékenységet és a jóllétet szimbolizálja.

A rózsaszirom szórás a legszebb legrégibb szokások egyike, hogy az oltárhoz vezető utat rózsaszirommal szórják tele. Gyakran kicsi koszorúslányok szórják a szirmokat, csinos kis ruhácskáikban bájos színfoltjai az esküvőnek. A fotókon ez nagyon látványos tud lenni.

A zene legyen a saját stílusotok. Bátran lépjetek túl a hagyományokon. Az aláfestő zene mindenképpen instrumentális legyen, mert a beszéd és a z ének együtt élvezhetetlen.

Tematikus esküvő

A nagy napotokat teljesen egyedivé tehetitek, ha témát választotok és ez megjelenik a nap folyamán mindenben. Például, ha utazás a téma akkor a meghívó lehet repülőjegy, a torta bőrönd a szertartásvezető pedig stewardess. Ez a ti nagy napotok, ne a rokonságnak akarjatok megfelelni, hanem magatoknak. Minden olyan legyen amilyennek ti megálmodjátok.

Pin It on Pinterest

Share This

Share This

Share this post with your friends!