Kedves Házasulandók!!

Az esküvői ceremónia a nagy napotok egyik legfontosabb és legemlékezetesebb eseménye.

A násznép számára is, de legfőképpen a Ti számotokra marad szép emlék!

Miért?

Azért, mert a szertartásvezetővel együtt készültök a ceremóniára, ami rólatok szól.

Fontos a hely kiválasztása, ahol a szertartás majd lezajlik, hiszen a fotókon és a videón ez marad meg örök emléknek. Amikor kiválasztjátok az esküvőtök helyszínét, legyen fontos szempont, hogy milyen körülmények között lehet lebonyolítani a ceremóniát. Felkészült-e a helyszín minden lehetséges megoldásra. Ha jó az idő ,akkor a szabadban,de ha nem alakul kedvezően az időjárás,akkor hol lehet megtartani a ceremóniát?

Gondolni kell arra is, hogyan szeretnétek bevonulni. Ezzel kezdődik a szertartás.

Együtt vagy külön? Milyen zenére szeretnétek bevonulni? Kedvenc zenétek biztosan van.

Illetve olyan zenétek, én ezt szoktam javasolni, amiről tudják az emberek, hogy ez igen az Ő zenéje.

Fontos! A bevonulásotok megalapozza a szertartás hangulatát.

A szertartás elengedhetetlen hangulatfelelőse a zene.

Mire kell gondolni?

A következő blogbejegyzésből hamarosan megtudhatjátok!

Kérlek Benneteket kövessetek!

A menyasszonyi csokor az esküvő elengedhetetlen kelléke, a belekötött virágok fajtájával és színével pedig szimbolizálhatod az esküvővel és házasélettel kapcsolatban megfogalmazott kívánságaidat és vágyaidat.

Korábban a virágokból koszorút volt szokás készíteni, amelyet mind a vőlegény, mind a menyasszony amolyan természetes koronaként, ékszerként hordott. Ez a „koronázás” a két fél és családjaik eggyé válásának, egy új királyságnak a jelképe volt, amely megtalálható a mai egyházi szertartások liturgiájában is.

Szokás volt a virágokból virágfüzér készítése is, a belekötött virágokkal, gyógynövényekkel és termésekkel szerencsét, egészséget, vagy éppen gazdagságot kívántak a fiatal párnak.

A klasszikus menyasszonyi csokor sem mai keletű találmány, amely azonban mindenkor a tisztaságot szimbolizálta. Ezzel ellentétes az a rossznyelvű angol legenda, hogy a középkori rossz higiénés körülmények és szokások közepette azért adtak a menyasszony kezébe illatos virágcsokrot, hogy az elvonja a násznép orrának a figyelmét az ara kellemetlen illatától.

Manapság az esküvői csokor a menyasszonyok elmaradhatatlan kelléke, viselése a ruha esztétikai kiegészítője, amelyet a menyasszonyok tudatosan, vagy tudat alatt olyan virágokból köttetnek meg, amelyek rájuk jellemző tulajdonságokat szimbolizálnak.

Az ujjon viselt ékszer ősidők óta létező tradicionális szimbóluma a férfi és nő között kötött szövetségnek.

A XX. században egyre gyakrabban a lánynak adott ajándék gyűrűk lettek az érzelmek kifejezői. Ezek anyaga általában ezüst volt, szív formájú fejjel, vagy három középen nagyobb kővel ékesítve. Egy lány több ajándék gyűrűt kaphatott és viselhetett egyszerre, akár más-más udvarlótól is. Továbbiakban ezeket cserélte fel a legkomolyabb udvarló rangosabb arany gyűrűje. Őket már „elgyűrűzött” lányoknak nevezték.

Az esküvőgyűrű kizárólag a templomi házasságkötés, szertartás kelléke volt, kifejezetten a házas állapot jele. Idővel az esküvőgyűrű jelentősége annyira megnőtt, hogy az eljegyzés szereplőjévé is  vált.

A jegygyűrű viselése tehát már a házasságkötés előtt a házasságra való elígérkezés jele is lett.

A XIX.-XX. század fordulóján ez a következőképpen volt jellemző: előbb a vőlegény vitt gyűrűt a menyasszonynak, ő még viszonzásul kendőt kapott, majd mindketten vettek egymásnak egyet vagy mindkettőt a vőlegény vásárolta.

A végső, kiteljesedett változatban a férfi három gyűrűt vásárol: kettőt a nőnek, egyet magának. Manapság is ez a gyakorlat, ötvöződve az újvilági tradícióval, miszerint a vőlegény egy szép egyköves (szoliter) gyűrűvel, mely többnyire kisebb nagyobb briliánst tartalmaz, eljegyzi párját. Ez a mátkagyűrű, az eljegyzési gyűrű. Majd az esküvői ceremóniára közös ízléssel választanak egy pár karikagyűrűt.